Azt gondolom, az iskola munkahely, tanárnak és diáknak egyaránt. Ennek megfelelően van egy alapvető normarendszer, melyet már akkor is be kell tartanunk, ha belépünk az iskolába, és ez egyformán vonatkozik ránk. A tanítás, nevelés folyamata csak ezután kezdődik, amikor ezek a munkához alapvető szabályok "be vannak tartva".

Egyre nehezebben élem meg, hogy az oktatás, nevelés alapfeltételeinek teljesüléséért is küszködni kell a tanórákon. Hogy halljam, hallják amit mondok, a diák hangosan ne káromkodjon az órámon, ne verekedjenek össze, ne szidalmazzák egymást. Megfelelő hangnemben válaszoljanak nekem. Ne 10 perc múlva szédelegjen be az órámra, hogy a büfében volt. Ne lógjanak meg az utolsó, vagy első órákról, igazolatlanul ne hiányozzanak. Minden diáknál legyen felszerelés, de legalább egy füzet, toll, amibe-amivel írhat. Tiszteletlenül ne viselkedjen, netán fenyegessen meg. Rossz jegyet adván ne verhessen meg sem a diák, sem a szülei.

Ne az legyen a legnagyobb gondom, hogy emberhez méltatlan állapotban vannak a fiúvécék, hogy az osztályban érezhető, ha valamelyik tanuló higiénés kultúrája alacsony. A tanulók közül többen is teljesen normálisnak tartják, ha hatalmasat trombitálnak a hátsójukból az órán, az ezt követő cirkuszról, röhögcsélésről, felugrálásról már ne is beszéljünk.

Nehezen viselem, hogy a jól neveltebb tanulókat meg kell védeni szadista csoportoktól, nőként az iskola előtt, az udvaron, osztályteremben 6-8 megtermett, 14-18 éves verekedő fiút kell szétszedjek. Rendszeres probléma, hogy a diák képtelen ébren maradni az órámon, mert előtte éjszaka totál részegre itta magát. Osztályfőnöki jellemzéseket kér tőlem a rendőrség életveszélyes késelés, verekedés, lopás ügyekben egyre nagyobb számban. Érzem, hogy a diákok közül ki az, aki rendszeresen bódult állapotban van tudatmódosító szerektől, de nem tudom bizonyítani, nagyobb baj, hogy a valódi, érdemi segítséget nem tudom megadni.

Ilyesmi persze régebben is volt. Egy-két eset, osztályonként néhány gyerek, évek alatt egy-egy bűnügy. Ma már azonban fordítva van. Szinte az a kivétel, aki a normákat betartja. (Amerikában fegyverviselési engedélyt kaptak a tanárok, ha bemennek órát tartani - de ez csak úgy eszembe jutott).

Egyre több az olyan eset, hogy ilyen problémák mellett még a tanár üti meg a bokáját. Feljelentik, felülbírálják, megverik, megalázzák.

Még próbálkozom. Van olyan osztály, akiket 3 hónap kemény munkájával, odafigyeléssel, ötszörös energiával sikerült normálisan viselkedő csapattá változtatnom. De már találkoztam olyan szülővel (sőt összefogtak többen), aki sérelmezte, miért kifogásolom, hogy a gyerekek nem készítik el a házi feladatukat, pedig nem adtam érte egyest, csak beírtam az ellenőrzőjükbe, hogy nincs kész. Beárultak igazgatónál, feljegyzés, jegyzőkönyv született - szóval kabátlopási ügybe keveredtem.

És csak ezek után lehetne beszélnem logaritmusról, Adyról, István királyról, miután a tanulás feltételei megteremtődtek az órámon. Az utóbbi években végképp lemondtam arról az illúzióról, hogy a gyerekek otthon tanulnak, mert 100 gyerekből 10 sem teszi.

Azt gondolom, jogosan várom, hogy a diák az iskolába pontosan, felszereléssel, megfelelő ruházatban, tisztára mosakodva, fegyver nélkül érkezzen. Az órán ne ordibáljon, ne káromkodjon, ne eregessen galambot. Társaihoz és tanáraihoz normálisan szóljon. Tolerálja a gyengébb, beteg, más nemzetiségű vagy fogyatékkal élőt. Ez a tanítás kerete. Ha ezt visszaszereztük (mert megvolt), akkor beszélhetünk arról, mit, hogyan tanítsunk, hogy azon a hőn áhított PISA felmérésen is előrébb végezhessünk. Ezután jöhet a tartalom.